another chance...

Ilyenkor nehéz a gondolataimat összeszedni, megtervezni miként hagyok mindent újra veszni. Hogy felejtsem el a szemét, ha csillogása szívembe éget, mosolyát mely nem is tudta, de minden szenvedéstől védett. Hogy ne emlékezzek szavára, ha itt cseng a fülemben ,hogy vigasztaljam többé, ha már nincsen minden rendben. Hogy legyek mellette, ha majd kér barátként öleljem, mondjátok, hogy ez nem könnycsepp, mely gyűlik a szememben. Hogy felejtsem el, ha rá gondolva kelek s fekszek, ha róla álmodok, és eszembe jut, bármerre is menjek. Őt látom egy ismerős sorban, egy dalban vagy bárhol, hogy meneküljek el egyszerre az egész világtól... Mit tegyek, hogy ne fájjon az üresség mit érzek nélküle, hogy lehetnék vele újra, mindig együtt csak vele. Hogy mondjam, hogy jól vagyok, ha belül vérzek érte. Kár, hogy bűn az amit érzek, s a sorsom büntet érte!

Nem tudom érezted-e már, milyen is az, ha senki se vár...

Ha majd találkozol a boldogsággal, kérd meg, hogy engem is keressen fel, s azt is mond, hogy nélküled ne jöjjön el!  ♥

Gyakrabban gondolok rá, mint beismerem, de sose beszélek se róla, se a történtekről. Visszahozza az összes megválaszolatlan kérdést. Visszahozza, a "mi lett volna, ha" kezdetű mondatokat, amelyeknél fájóbban kevés dolog marcangolja a lelket.

Volt egyszer egy mese, nem mondtuk el végig, nem jutottunk, csak a közepéig. Beleszólt a végzet ebbe a mesébe, mikor a legszebb volt, akkor hagytuk félbe.

Persze minden lánynak az a sorsa, hogy egyszer valakié legyen. De neked sem lesz mindegy, hogy ki az a valaki . Csalódhatsz, és az első csalódás életed végéig elkísér.

ismered azt a helyet az álom és az ébrenlét között? ahol még emlékszel rá mit álmodtál. én ott foglak mindig szeretni .  ♥

nem nézel a szemembe, tán félsz attól amit látnál? hogy a szememben van minden, amire valaha is vágytál?! ♥

ne hamis, légy valódi és ígérd meg, hogy benned nem fogok csalódni!

olyan ember voltam melletted, amilyen nélküled már soha nem leszek!

Nem tudom körül írni mi ez az érzés csak annyit tudok, hogy ha ránézek, bármilyen boldogtalan is vagyok, egyszerűen a szám mosolyra gördül akarva, akaratlanul .

Eltemet a múltam, de a leckét megtanultam Lehet a felszín más, de itt legbelül Én ugyanaz vagyok, aki voltam.

"Vannak ajtók, amik nem maradnak örökké nyitva. Az elszalasztott lehetőség soha nem tér vissza, és ha csak várakozol, az nem jelenti azt, hogy erős vagy, vagy azt, hogy igazad van. Néha csak annyit jelent, hogy félsz a változástól. Mindenkivel előfordul. Tudod, mire jöttem rá? Az élet túl rövid..."

Mikor a szemébe nézel, s tudod, hogy ez nem olyan mint régen, mert a köztetek lévő kapcsolat lehetetlen. Mikor ránézel és arra gondolsz mikor megcsókolt és megölelt, és szép szavakat súgott neked, de tudod, hogy már nem lesz többé ilyen. Nem öleli át a tested, nem csókolja a szád, nem simítja a bőröd és tudod, hogy ő is akarja, de nem lehet. Mikor rád mosolyog, de már nem úgy mint régen egy forró csók után. Most nem úgy, most csak talán örül, hogy lát, de a mosolya mögött már nem ez van, mint azelőtt. Csak nézitek egymást és megfagy a levegő, csak ölelnéd és csókolnád, és elmondanád, hogy hiányzik ha nincs veled, de nem lehet. Kirohannál, hogy üvölts, mert nem lehet a tiéd. Csak összekuporodva ülsz, és hallgatod őt miről beszél, figyeled őt, a mozdulatait, a szemét, a bőrét, a karját, amivel nemrég még téged ölelt, és a szívedbe mar a fájdalom, mert az a szem már nem fog úgy rád nézni, mint azelőtt. Már nem túrhatsz bele a selymes hajába. Már nem érintheted a bőrét. Már nem csókolh

az önbecsülésed az egekben, miközben sötétség tombol a fejedben.

Az életben nem a mérföldkövek, hanem a pillanatok a fontosak.

"Néha nincsenek szavak, vagy okos idézetek arra, hogy az ember pontosan leírja, mi történt aznap. Van úgy, hogy egy nap egyszerűen csak véget ér."

"Tudod mi a legrosszabb érzés? Kavarog a lelkem, elvesztem. Elvesztek a gondolatok, az érzések, minden. Minden elveszett belőlem. Talán, ha… ha másképp lett volna.. Talán, ha másképp tehettem volna, talán nem voltam elég jó.. És igazak a pletykák, sosem fogom tudni elfelejteni őt. Sosem leszek rá képes, nem fog menni. Mindenkit az ő árnyékában fogok őrülten szeretni. Fáj. De ő már nincs.. Nincs, és nem is lesz soha többé. Én voltam a hülye, mert beleszerettem.. Tudom, tudom a kislány nagy szavakkal, aki azt sem tudja mi a szerelem. Igazából nem is kellett tudnom, ő megmutatta, mert ő volt maga a csoda nekem. Ő volt az élet.. és a vele töltött idő a boldogság. Hogy miért hagytam őt ott? Hogy miért mentem el? Mert kellett. Mert nem volt más választásom. Mert az élet átvert.. És senki sem segített. Valóban, ilyen az élet. Nem lehet hinni a csodákban.. Nincs remény. Nincs semmi. Szerettem volna, szerettem volna őt úgy, ahogy soha más még nem. De nem ment. Nem szakíthattam ki az életéb