"Tudod mi a legrosszabb érzés? Kavarog a lelkem, elvesztem. Elvesztek a gondolatok, az érzések, minden. Minden elveszett belőlem. Talán, ha… ha másképp lett volna.. Talán, ha másképp tehettem volna, talán nem voltam elég jó.. És igazak a pletykák, sosem fogom tudni elfelejteni őt. Sosem leszek rá képes, nem fog menni. Mindenkit az ő árnyékában fogok őrülten szeretni. Fáj. De ő már nincs.. Nincs, és nem is lesz soha többé. Én voltam a hülye, mert beleszerettem.. Tudom, tudom a kislány nagy szavakkal, aki azt sem tudja mi a szerelem. Igazából nem is kellett tudnom, ő megmutatta, mert ő volt maga a csoda nekem. Ő volt az élet.. és a vele töltött idő a boldogság. Hogy miért hagytam őt ott? Hogy miért mentem el? Mert kellett. Mert nem volt más választásom. Mert az élet átvert.. És senki sem segített. Valóban, ilyen az élet. Nem lehet hinni a csodákban.. Nincs remény. Nincs semmi. Szerettem volna, szerettem volna őt úgy, ahogy soha más még nem. De nem ment. Nem szakíthattam ki az életéből, nem tehettem… Nem volt jogom hozzá és nem is lesz soha. Hiányzik. Borzalmasan hiányzik. Van ilyen? Miért nem lehet elfelejteni csak simán? Miért? Én szeretném, vagyis felejteni is.. Meg nem is. Mit tegyek? Mit kellene tennem, hogy jó legyen? Ha mindent másképp csinálhatnék.. Bárcsak tehetném. Adnék esélyt, neki adnék! De, már neki sem kell.. Már késő, már elmúlt, már véget ért."

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

...