Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2012
mikor még nem hullott minden darabokra, de a dolgok már kezdenek szétesni, akkor derül ki, kik az igazi barátaid.
megdöbbentő, milyen hamar elmúlik a bizalmasság egy kapcsolatból, milyen hamar lesz két emberből újra idegen..
éreztem nem tévedtem, hisz a sors akarta így, nem véletlen...
tőlem lehetsz egyéni, hétköznapi és tömeg gyártmány, de vésd az agyadba hogy ez csupa látvány.
És még nagyobb ostobaság elhagyni valakit, aki iránt ilyen erős érzelmeid vannak. Elhagyni, ráadásul anélkül, hogy harcolnál érte. Ezt én is elkövettem egyszer. És nagyon megbántam, mert soha többé nem találkoztam senkivel, akihez olyan erős érzelmek kötöttek volna.
Minden egyes este a párnámra hajtom a fejemet, és próbálom meggyőzni magam, hogy erős vagyok, mert egy újabb napot kibírtam nélküled.
Vannak pillanatok az életben, amikre örökké emlékezni fogok. Nem azért, mert fontosak voltak, hanem mert akkor itt voltál.
A dolgok, amik annyira idegesítettek, pont azok, amik a legjobban hiányozni fognak, amikor már nem lesznek.
Kép
bárhogy is alakul, én csak azt kívánom, hogy te nagyon boldog légy.
Butaság, hogy harcolj valakiért. Miért kellene harcolni? A szerelem nem arról szól, hogy harcolj és ne add fel, és tarts ki vagy szerezd meg őt mindenáron. Nem! A szerelem az, amikor találkozik két ember, és ők mind a ketten úgy döntenek, hogy együtt akarnak lenni. Harcolni valakiért? Annak mi értelme? És ha megnyered a harcot? Akkor elég lesz neked az, hogy veled van? El tudod fogadni, hogy csak azért van veled, mert te kiharcoltad? Ez nem szerelem, ez önzés, kisajátítás! Az igazi szerelmeseket nem akadályozhatja sem távolság, sem család, sem vallás, sem semmilyen külső tényező abban, hogy együtt legyenek, mert akkor a másik a legfontosabb a világon, fontosabb annál, hogy mit mond róla a családod, a barátaid, a hited, így nincs is semmi, ami akadály lehet. Ha mégis, akkor az csak kifogás. A szerelemben mindenkinek szabad akaratából kell lépni, csak akkor az igazi!

szeretlek :)

Kép
Ha azt mondom, hogy a legjobb barátnőm vagy, még meg sem közelítem a valóságot. Nekem te a nővérem vagy. Néha az anyám is, ami valljuk be, rám fér. Azért tudom magam ilyen vakmerően belevetni a kalandokba, mert te mindig mellettem állsz. Mindig ott állsz mellettem.
mond, kit látsz te bennem?

létezik igaz és örök...

Kép
egy szívhez szalad sok kis ér, sok szívet hajt egy cseppnyi vér.   ♥
Kép
mosolyogj akkor is, ha úgy érzed, hogy nincs miért, hisz élned kell akkor is, ha úgy érzed, hogy nincs kiért... 
Kép
ha azt mondom szeretlek, hidd el kérlek! ha azt mondom utállak, csak azért mondom, mert megbántottál. ha azt mondom megőrülök érted, elhiheted, mert ezt érzem. ha azt mondom nem érdekelsz, csak bántani szeretnélek, mert te is megtetted. ha azt hiszed nem szeretlek, akkor rosszul hiszed, mert minden kicsi porcikádat imádom. ha azt hiszed más érdekel, megsúgom, hogy nem így van, csak féltékennyé akarlak tenni. ha ellenzem azt, amit teszel, az nem azért van, mert meg akarom mondani, hogy hogyan élj, hanem azért mert féltelek. 
Kép
mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek tűnik. de nem baj, egymásnak vagyunk teremtve. 
a szívünk legmélyén ugyanúgy élünk mindent át, te és én.
nos, akkor beszéljünk egész éjszaka mindenről, aztán tegyünk úgy következő nap a "való életben", mintha meg sem történt volna.
soha, senki nem tud majd helyettesíteni téged.

hiányzol

hülye voltam, hogy elengedtelek...
nekem nem kell a jó pofi, ha bajod van mondd meg az őszintét és ne csak nézzél bambán..
Mert bár nem beszélünk róla, de megtörtént mi tudjuk, csak két ismerős vagyunk kiknek volt még közös múltjuk..
Nem az, hogy mit érzek irántad; hanem az, hogy mit nem érzek más iránt, de irántad igen.
Kép
Ha feltűnik valaki a múltadból, valahogy visszafejlődsz azzá, aki akkor voltál, amikor ismerted. 
Kép
Változni nehéz.. De néha ugyanannak maradni még annál is nehezebb.
Sok olyan ok lehet, amely szétválaszt: távolság, termet, gondolkodásmód... de mind közül a legrosszabb, ha az idő választ el.
Kép
A szád mosolyog. És a szíved?
Kép
Elmondanám, hogy hiányzol, de semmin se változtatna...
Kép
Mindannyian várunk valakire, aki talán soha nem jön vissza.
azt a napot várom, mikor meglátom és már nem érzek iránta semmit..
Kép
Sajnálom, hogy folyamatosan veled akarok beszélni. Sajnálom, hogy szomorú leszek, amikor sok időbe telik, mire válaszolsz. Sajnálom, ha olyan dolgokat mondok, amik lefárasztanak. Sajnálom, ha idegesítő vagyok. Sajnálom, ha nem akarsz annyira beszélni velem, mint én veled. Sajnálom, ha túl sokat és túl gyakran gondolok rád. Sajnálom, ha mondtam dolgokat, amiket nem úgy értettem. Sajnálom, ha meséltem neked az értelmetlen drámámról, amikor igazából nem is érdekelt. Sajnálom, ha tapadósnak tűntem, de csak azért van, mert HIÁNYZOL.

FONTOS LENNE! :)

kérnék egy szívességet, ha már benéztél szánj arra egy kis időt, hogy ezt a PETÍCIÓT aláírod! :) http://www.peticiok.com/peticio_a_2012_aprilisatol_hatalyos_inzulinrendelet_ellen
Vannak, akik megijednek attól, hogy másként is élhetnének, és attól, hogy a világ mégsem annyira szar.  Vannak, akik úgy hozzászoknak a dolgokhoz - még a rossz dolgokhoz is -, hogy nem mernek változtatni. Az ilyen emberek feladják. És ha ők feladják, mindenki veszít.
Kép
Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani...
Kép
Nem vagyunk tökéletesek. Egyikünk sem az. Hibákat követünk el. Tönkreteszünk dolgokat, de aztán megbocsátunk és továbblépünk.
tudod mi hiányzik? az, hogy voltál.. és most nem vagy.
Kép
Okkal mondtam, hogy boldogabb lennék egyedül. Nem azért, mert úgy gondoltam, egyedül boldogabb lehetnék. Azért, mert úgy gondoltam, ha szeretnék valakit, aztán szétmennénk, talán nem élném túl. Könnyebb egyedül lenni. Mert mi van, ha rájössz, hogy szükséged van a szeretetre, de nem kaphatod meg? Mi van, ha megszereted, és támaszkodsz rá? Mi van, ha erre alapozod az életed, és aztán minden szertefoszlik? Túlélhetsz ekkora fájdalmat?
tudod.. irigyellek.. tehetséged van lehazudni a csillagos eget is az égboltról.