Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2011
Kép
ha lenne 2 kívánságom, azzal kezdenék, hogy ebben a percben legyél mellettem.. a második az lenne, hogy ez a perc tartson örökké.
Kép
csak legyen boldog! bármit jelent ez.. találjon valakit, kitől megkap mindent amit tőlem érdemelt volna.. találkozzon valakivel, aki mindig olyannak látja, ahogy én látom most..
Kép
az emberek azt mondták megváltoztam. nos, az igazság az, hogy felnőttem. már nem hagyom hogy ide-oda lökdössenek. megtanultam, hogy nem lehetek mindig boldog. egyszerűen csak elfogadtam a valóságot.
Kép
kíváncsi lennék van-e olyan ember, akivel miután összeveszek nem beszél ki hanem azt mondja: 'a francba, hiányzik.'
Kép
minden pasi egyforma. tisztelet van, kivétel nincs.?!
Kép
minden férfinak szüksége van egy feleségre, mert van egy csomó olyan dolog, amiért egész egyszerűen nem lehet a kormányt hibáztatni.
Kép
'a szerelem időigényes elfoglaltság, a legkevésbé sem lehet két órákba szorítani.'
Kép
ami azt illeti, időnként vidámnak, jókedvűnek látszom, sőt még viszonylag értelmes beszédre is képes vagyok mások előtt, úgy tűnik, mintha isten tudja, milyen jól érezném magam a bőrömben. ám a lelkem folytatja halotti álmát, és a szívem ezer sebből vérzik.
Kép
reméltem, ha rám néz majd, lesz szavam, hogy elmondjam, ki is lettem, mióta ő van.
Kép
próbálok nem építeni fellegvárat vattacukorból, nehogy aztán rám olvadjon az egész.
Kép
hidd el, ahhoz, hogy boldogan élj, nem kell, hogy a valóságnál többet remélj..
Kép
bárhová elmehetsz, bármit megnézhetsz, de minden hely csak annyira jó, mint azok, akik ott élnek.
Kép
  bújhatsz álarc mögé, de vigyázz... más is megteheti. nem csak neked lehetnek titkaid.

Tisza Kata

Kép
a vég hosszú folyamat, ám a végső vég egyetlen pillanat, ahonnan már nincs visszaszámlálás. bármeddig tartó vívódás előzi is meg, ez az egyetlen pillanat kegyetlen fájdalmat okozva magába tömöríti az éveket. (...) meg kell tanulni elengedni azt, ami nem a mienk. aztán megkeresem a heppiendet.

hello julius !

Kép
Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát. Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár , most örülj, hogy van, ki vár, és a két karjába zár.