Most félek. Most mitől? Attól, hogy egyszer rájössz, hogy mégsem vagyok olyan jó, mint gondoltad, hogy mégsem vagyok olyan szép, kedves lány, mint akibe beleszerettél. Régebben azt mondtad, sosem gondoltad volna, hogy egyáltalán szóba állok veled, de mégis együtt vagyunk és én azt szeretném, ha életünk végéig tartana ez a kapcsolat. Eddig azt mondtad, te is így akarod, de már nem szeretsz annyira, mint régen és már nem vagy hálás, hogy vagyok neked. Régen annyira természetesnek vettem, hogy vagy nekem, azt hittem, hogy ez örökké így lesz, mert szeretsz és sosem hagysz el, bármilyen hibát is követek el. De ez nincs így, jobban kellett volna vigyáznom, jobban kellett volna szeretnem téged, lehet most már hiába szeretlek mindennél jobban, mert te már nem így érzel. Mi lesz velem, ha már nem szeretsz, ha azt mondod, hogy legyen vége? Akkor én mihez kezdek, hisz te vagy a mindenem és ha te elhagysz, tényleg semmim sem marad. Pont ettől félek, hogy egyszer azt mondod, nem szeretlek már, nem akarok veled lenni többet, az a nap lesz, az életem vége.