-Hiányzik?
-Nem tudom!
-Ezt nem lehet nem tudni!
-Pedig nem olyan egyszerű! Amikor olyan helyen vagyok ahol régen együtt voltunk, vagy elsétálok a bolt mellett ahová együtt jártunk vásárolni, vagy ha meghallgatok egy zenét amit még Ő mutatott a gyomrom rögvest görcsbe rándul. Eszembe jutnak az emlékek, a boldog reggelek, a soha ki nem hunyó láng amikor megcsókolt! Ilyenkor hiányzik. De ha arra gondolok hogy mennyit sírtam, hányszor álltam értetlenül egy egy vita előtt, hogy mindig bennem volt a hiba ő soha sem tévedhetett, akkor csak annyit mondok: Jobb ez így! Szóval nem tudom! Nagyon nehéz!
-És mi történik ha meglátod?
-Tudod, magam köré építettem egy falat, hogy semmiképp se tudjon ártani nekem! De amikor meglátom, az addig felhúzott védőfal összedől. Onnastól kezdve megint jönnek a kis pillangók a gyomromba, a nehéz lélegzetvétel, és a "mi lenne ha?" kérdések sorozata.
-Akkor ne mondd hogy nem tudod eldönteni, hiányzik e?
-Igazad van, HIÁNYZIK! Minden mozdulata, a szavai, az érintése. De legfőbbként a tudot, hogy akkor amikor Ő velem volt, érdemes volt felkelnem!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

...