another chance...

Én csak emlékszek, hogy milyen volt ezelőtt. Hogy érted? Úgy értem, a dolgok változnak. Az emberek változnak, te változtál. Órákat beszéltünk és most szerencsésnek mondhatom magam, ha naponta pár percet beszélek veled. Te velem akartál lenni és most úgy teszel, mintha mindig túl elfoglalt lennél. Emlékszek a viccekre, a nevetésekre, a mosolyokra, amiket megosztottunk. És én kételkedem benne, hogy te akármire is emlékeznél ezek közül.

Soha semmi sem múlik el egészen. Nem igaz ám, hogy az idő, ahogyan mondani szokták, eljár felettünk, és egy bekötött szájú zsákban magával viszi a tegnap és tegnapelőtt történeteit, illatait, színeit és formáit. Én inkább úgy érzem, hogy az, ami egyszer megtörtént velünk, az soha többé nem válhat meg nem történtté, amíg élünk, megőrizzük magunkban a benyomásait.

Amit neked köszönhetek. Egy utolsó szó, egy utolsó pillantás. Egy elmúlt érzés, egy felejthetetlen szívdobbanás. Egy örökké tartó szenvedély, egy nagy csalódás. Egy gyönyörű mosoly, egy szerelmes csók. Egy nagy hazugság mi egész életemben kínoz. De ha te nem is majd én bebizonyítom mennyire szeretlek , csak ölelj szorosan magadhoz had érezzem tested, lelked. Engedj be szívedbe, had érezzem újra, hogy élek. S minden olyan emléket kitörlök belőle, ami fájt egész életedben. Majd együtt szállunk a fellegekbe, mint két szerelmes pár, aki elfeledte a múltat s a jelennek él tovább.

Mi nem leszünk barátok utána sem, mert nem lesz utána, és nem voltunk barátok előtte sem. Mi csak szeretők voltunk, valakik, akik összetalálkoztak véletlenül, és nem tudtak egymás mellett érintés nélkül elhaladni. Mi nem fogjuk egymást utána keresni, mert valahányszor a te számodat hívnám, ott lesz bennem az a dac, hogy ha nem hiányzom, miért is keresselek, és te sem fogsz hívni, mert már nem lesz jelentősége a nevemnek a telefonodban, ha megmarad egyáltalán a számom. Érted? Mi ott leszünk egymás múltjában, és csak nézzük majd azt az ajtót, amit olyan erővel vágunk be, hogy a szíved is beleremeg majd, de nem fogjuk újra kinyitni, mert nincs miért, mert ebből nem lesz happy end-es történet, még csak szerelem sem, ebből nem lesz semmi, csak te, meg én vagyunk, egy teljesen véletlen érintésben, mert nem vagy benne a tegnapjaimban, a holnapjaimban, mert nem akarom, hogy benne legyél...

Amilyen hülye vagy,  Én úgy szeretlek.  Tán nem is tudod,  Milyen csoda vagy.  Amilyen hülye vagyok,  Beleszerettem az életbe meg  Mindenbe, mit ad!